Casting -Az ördög evangéliuma krimi színdarab 

2023.01.09

A New Altair Társulat castingot hirdet!Az ördög evangéliuma - Ferenc K. Zoltán kortárs magyar író nagysikerű, a maga nemében egyedülálló, regénye, amelyet a New Altair Társulat hamarosan színpadra visz. Társulatunk ehhez vár rátermett jelentkezőket!


 AZ ALAPUL SZOLGÁLLÓ MŰ:Ferenc K. Zoltán (Kantó Ferenc) alkotása egy 1963-ban játszódó, bűnügyi regény. Amiben több, mint háromszáz oldalon át merülhetünk el a korai Kádár-korszak miliőjében, majd visszásságaiban. Az 1956 utáni megtorlások még éppen, hogy csak véget értek, és a második világháború hagyatéka is ott van még az agyakban - miközben egy kegyetlen sorozatgyilkos utáni hajszának lehetünk tanúi. A krimi olykor-olykor horrorisztikus elemekkel gazdagodik. Furcsábbnál furcsább dolgok, rettenetes események és váratlan fordulatok jellemzik eme művet, amelyet Dugonics András irodalmi díjra is jelöltek.KIKNEK A JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK?

Ez egy drámai mű, ennek megfelelően szöveges szerepek lesznek benne. Ezeket szükséges megtanulni, érthetően elmondani. A rendezőnek szót fogadni, társai felé tisztelettel fordulni. Előny, ha olvastad a könyvet.A próbák szombatonként lesznek, Budapesten. Havi legalább két próbán minimum részt kell venni.

Karakterek:férfi,nő, idős-, fiatal- és középkorú- férfi, valamint nő.   Amit kínálunk: Amit kínálunk: fejlődési lehetőség, közösség, s részvétel egy rendkívüli projektben, ami a színpadon is meghozhatja a sikert.Próbák helye Budapest 

Elöny ha olvastad a könyvet.  

hétvégi próbák szombatonként délutáni s esti elfoglaltságal max1-2 orás próba. 

 informácio s jelentkezés:
newaltairtarsulat@gmail.com
06208087207
Kocsi Monika Sophie
 www.newaltairtarsulat.webnode.hu


--------------
New Altair Társulat
© 2022 Minden jog fenntartva
 
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el